Az angyal

   Sétálok az utcán. Csend van és gyenge szél fúj. Nem tudom hol vagyok, merre járok, csak megyek. Az emberek nem látnak engem, nem éreznek. Én sem akarnám érezni őket, de nem tudok mást tenni. Csak megyek előre. Azt sem tudom, hogy ki vagyok. Csak fájdalomra és hidegre emlékszem, még régről. Lassan megyek előre. Néhány méterenként elhullajtok egy tollat. Piszkosszürke színű az összes. Másokon nem látok szárnyakat. Biztos velem van a baj… ahogy haladok előre, az emberek lassan eltűnnek az utcákról. Behúzódnak a házaikba, a menedékhelyeikre… pedig még világos van. Néha furcsának találom őket. Sosem tudják eldönteni, mit akarnak. Hullámzanak, akár a tenger, hogy aztán egy sziklán csapódjanak szét.

   Megyek tovább. Nem érdekelnek. Nem az én dolgom ez az egész. Haza akarok menni. Csak tudnám hol van a ”haza”. Azt sem tudom mi vagyok, vagy hogy honnan jöttem. Miért nem látnak engem, miért vagyok más? Megyek tovább. A földet nézem, nem akarom látni az arcukat. Elhaladok egy nagy épület mellett, ki egy kisebb területre. Utána fordulok egyet és jön a kertváros. Megyek tovább. Apró cseppeket érzek a vállamon koppanni. Szemerkél az eső. Nem értettem sosem, hogy ezt miért érzem. Jól esik. Kimossa a port és a koszt a tollaimból. Belelépek egy tócsába, de a mellettem álló párnak mintha fel sem tűnne. Nem értem. Azért csak megyek tovább. Elérek egy házhoz. Pont olyan mint a többi, nem értem mi fogott meg benne. Áraszt magából valamit. Közelebb megyek. Egy kislány ül a verandán, a kezében egy plüssmackót szorongat. Sápadt, az arca szomorú. Rossz nézni. Odabentről veszekedés hangjait hallani. Ahogy közebbről szemügyre veszem, látszik, hogy elég rossz állapotú a ház. Valahogy egészében nem tűnik annak, de az apró részletek előjönnek idővel. Nyílik az ajtó és egy részeg nő esik ki rajta. Valószínűleg a lány anyja. Utána egy elkeseredetten kiabáló férfi jön. Kezében két üveg, mutogat a ház felé meg a kislány felé. A nőt nem érdekli, csak tántorog, aztán iszik még a kezében lévő üvegből. Tovább folytatódik a kiabálás, lassan mennek vissza a házba. A lány nézi őket és még jobban elszomorodik. Feláll és kiszalad az esőbe. A járda felé tart, pont ide jön, ahol állok.

   Nézi a járókelőket, keresi a tekintetüket. A ruhája koszos és rongyos. Segítséget akar kérni. Egy csapat fiatal jön először, ők rá sem néznek. Aztán két idősebb nő jelenik meg, ők csak vigasztalgatják, majd tovább mennek. A lány nagyon kicsi, olyan négy-öt éves lehet. Nem tudja magát elég jól megértetni. Látom, ahogy két könnycsepp legördül az arcán. Elszorul a szívem. Nem tud mit csinálni, szomorúan lekuporodik a postaládájuk mellé. Letérdelek elé. Egy darabig nézem, tudom, hogy nem lát. Megérintem a kezét, amivel a mackót szorongatja. Úgy tűnik, mintha érezné, de maga sem tudja igazából. A szemeit keresem, bele akarok nézni a szemeibe. Lehajtja a fejét és összébb húzza magát. Nem bírom. Közelebb hajolok és átölelem. Nem tudom mennyire érzi, de mintha megrázkódott volna. Teljesen áthűlt, sovány volt. Felkapja a fejét és körbenéz, de még mindig nem lát. Végigsimítom az arcát és letörlöm róla az esővel keveredett könnyeket. Egy pillanatra megnyugszik. Közelebb hajolok hozzá és a fülébe súgom: „Ne félj, minden rendben lesz. Idővel jobb lesz, minden jobb lesz… tarts ki!”

   Mélyet sóhajt. Hallott vajon? Még sosem csináltam ilyet. Mintha tényleg kicsit jobban lenne. Szirénák hangját hallom a távolban. Vajon a férfi hívta ki a rendőrséget? Nem tudom. Pár perc múlva már begyömöszölték a részeg nőt az autóba, éppen a férfival beszéltek. A kislány nem akaródzik visszamenni. Itt ül a sárban. Megsimogatom a kezeit és tépek egy tollat a szárnyamból. Egy hófehér tollat. Finoman a mackójára tűzöm. Nem veszi észre, de jobb is így. Az apja hívja, ő pedig erőt vesz magán, feláll és odaszalad hozzá. Én csak nézem. Még mindig fáj itt belül, még nem éreztem ilyet. Felállok és bámulom őket. Egy darabig. Aztán megfordulok és megyek tovább. Csak megyek. A hullámok idevetették az utca többi lakóját. Nem akarom látni az arcukat. Elmegyek mellettük, vissza se nézek…

   Nem tudom ki vagyok, mióta vagyok itt, vagy hogy, hogy kerültem ide. De most már végre… most már végre tudom, hogy miért vagyok itt.

Írta: Olívia