MAB

VIII.rész

A támadást követő délelőtt

- Az eltéréseket kell keresni. Ott lesz a kulcs a megoldáshoz – magyarázta Jory Senn-nek. – Nyomokat keresve visszamentek Anna házába és most a kis erkélyen álltak tűnődve. - Minden halott az ágyában feküdt, kivéve egyet. A csaj… Aki a játéktáblára bukott. – Jory megállt a másik férfi előtt hogy a szemébe tudjon nézni.

- Kerekes Tímea – bólogatott Senn. – A névjegykártyáján zárójelben az áll, hogy Tia.

- A névjegykártyájára rányomtatta a becenevét? – nézett csodálkozva Jory.

Senn vállat vont.

- Vagy művésznév – mondta. – Esetleg egy nick – találgatott tovább.

Jory felkapta a fejét.

- Nézd át a gépét – adta ki az utasítást Senn-nek. – Én az eltűnt csaj képeit csekkolom – tette hozzá, azzal sietve távozott.

A támadás éjszakája

Anna sietve bezárta az ajtót, majd a tükör elé lépett és fáradtan a tenyerébe temette az arcát.

- Ez csak egy álom – suttogta önmagának. Aztán hirtelen eszébe jutott valami, és a két lány felé fordult; - Nincsenek szabályai. Kivárjuk a reggelt, és a testünk magától felébred. Mindig 6-kor kelek – magyarázta tovább. – Ez egy adottság. Mint egy óra…

Noémi és Rooni lefagyva, sápadtan bámultak rá. Anna értetlenül nézett végig önmagán. A hasa ugyan már akkorára nőtt, hogy látható legyen terhessége, de ezen kívül nem vett észre magán más furcsaságot. Értetlenül pillantott föl, és ekkor meglátta, mi váltotta ki a lányok reakcióját.

Az előszobatükörre, akárcsak előtte a fürdőszobaira, vérpára rakódott ki.

Anna remegő kézzel kinyúlt, és mutatóujjával megérintette a tükröt. A hűvös anyagról ragacsos vér tapadt a bőrére.

- Mint egy óra – ismételte halkan. – Felébred a testem… - Mondott volna még valamit, de aztán összeszedte magát és a lányok felé fordult; - Mennyi az idő? Pár perccel három után jöttetek…

Beszaladt a nappaliba és megállt az óra előtt, de újabb meghökkentő dolgot kellett észrevennie; az óra pontosan 3 óra 7 percet mutatott.

Anna elhátrált a kanapéig, ahol nemrég még Chris holtteste feküdt, és lerogyott rá. Egy pillanatra lehunyta a szemét. Elhatározta, hogy nem adja fel. Hogy megtesz mindent azért, hogy a két lányt és önmagát kijutassa ebből az átkozott házból.

- Akkor játszunk – motyogta bele a semmibe.

Rooni és Noémi tétován utána jöttek a nappaliba, és most ott álltak az ajtóban, aztán ők is észrevették az órát. Bizonytalanul néztek a kanapén ülő nőre. Látszólag tőle várták a megoldást.

Anna felpillantott rájuk, és csak ennyit mondott:

- Megpróbálunk kijutni a főbejáraton. Lemegyünk a másodikra. Segítséget kérünk Marcitól… A srác, akiről beszéltem – tette hozzá, hogy a lányok képben legyenek. Mikor látta, hogy a másik kettő helytelenítő pillantást vált, folytatta; - Szerintem megbízható, oké?

Rooni arcát tanulmányozta, aztán hirtelen megkérdezte:

- Rooni, tényleg nem tudsz beszélni?

A lány kétségbeesett pillantást vetett Noémire. Végül lassan megrázta a fejét.

- Persze, hiszen még élsz – tette hozzá, továbbra is őt fixírozva Anna. Erre Rooni félve bólogatott.

Anna vetett egy pillantást Noémire is.

- Nem vagytok testvérek… Igaz?

Rooni vetett még egy pillantást a másik lányra. Látszólag lassan már a zokogás határán állt.

- Igaz? – erősködött Anna. Rooni végül lassan bólintott. – Mit csináljak veled? – folytatta a nő. – Lehet, hogy jobb lenne, ha itt hagynánk… - tette hozzá halkan. Valami nyugtalanította Rooniban.

A lány kétségbeesett pillantást vetett Noémire. Egy könnycsepp gördült le lassan az arcán. Könyörgő pillantást vetve Annára megrázta a fejét.

Anna végül csak felsóhajtott.

- Jót dumáltunk – jegyezte meg. – Na gyerünk – pattant fel a kanapéról.

Kiment az előszobába, felkapta bőrdzsekijét a fogasról, kezébe vette a kést, ami azóta is a konyhapulton pihent, majd zsebre vágta a kulcsát. Elgondolkozott, minek vehetnék még hasznát, de nem jutott eszébe semmi más. Nyomában a lányokkal megállt a bejárati ajtó előtt.

- Maradjatok szorosan mögöttem – utasította őket, mire azok bólogattak. – Mehetünk? – kérdezte kissé remegő hangon, mire a válasz újabb bólintás volt.

Anna úgy tervezte, hogy a gangon végiglopakodva halkan lesurrannak az udvarra, majd ki a kapun. Sejtette, hogy ez a valóságban egyáltalán nem lesz ilyen egyszerű, de a látványra, ami elé tárult, semmi nem készíthette fel; az első emelet gangján egy nő pisztolyt fogott egy férfira, aki kétségbeesetten hátrált tőle. Hiába, a nő másodperceken belül lelőtte.

Anna minden bátorságát összeszedve, legörnyedve előrébb ment, és reménykedve, hogy a fegyveres nő nem pont most néz fel, megkapaszkodott a korlátban.

A következő pillanatban két ismeretlen lány futott ki óvatlanul az udvarra. Nyílván úgy gondolták, hogy gyorsan átszaladnak a másik oldalra. Azonban 10 métert sem tehettek meg, mert a fegyveres nő észrevette őket. Másodperceken belül mindketten halottak voltak.

Anna lesokkolva bámulta a jelenetet. A pisztoly csöve a következő pillanatban rájuk szegeződött; a nő őket is észrevette. Lövés dördült el, ők hárman pedig ösztönösen hátrahőköltek a korláttól. A golyó nem ért célba, Anna pedig látta, hogy Rooni és Noémi visszaszalad a házba, és ő is utánuk ment. Az ajtófélfa menedéke mögé bújva próbált kilátni az első emeleti gangra, remélve, hogy megtalálja a fegyveres nőt.

- Basszus… Pisztolya van – súgta oda rémülten zihálva a lányoknak Anna a nyilvánvaló tényt. – Azt hiszem, rendőr, vagy valami ilyesmi.

Odakint újabb lövés dördült el. Odalesve Anna látta, hogy a férfi, akit a nő először lőtt meg, vérző fejjel terül el. Nyílván nem halt meg az első lövéstől. Ezután a rendőr körbe-körbe pillantgatva, kissé legörnyedve átszaladt a gangon a másik oldalra, így kikerült Anna látóköréből.

- Gyerünk – szólt hátra a válla fölött, és újra elindult. – Gyorsan!

Jobb kezében a késsel, másik kezében Roonit szorongatva szaladt előre. Hallotta, hogy mögötte Noémi is belekapaszkodik ál-unokatestvérébe, nehogy leszakadjon.

Anna elért a lépcsőházhoz. Mindig is jó ötletnek tartotta, hogy volt egy rács, ami a lépcsőházat és a gangot választotta el, most azonban szitkozódva turkált a zsebében, majd remegő kézzel próbálta megtalálni a kulcsot, ami a zárat nyitja. Érezte, hogy rövid időn belül valami történni fog.

Sietve kinyitotta a rácsot és a lépcsőhöz érve már épp indult volna le rajta, amikor hirtelen megtorpant.

Alatta pár lépcsőfokkal egy ember állt, baltával a kezében. Lassan jött fölfelé, mint akinek nincs hová sietnie. Azonban amikor meglátta a három lányt, megállt, és ráérősen végigmérte őket.

A következő pillanatban meglódult fölfelé. Rooni és Noémi hátraszaladtak, így Anna magára maradt. A férfi egyre közeledett, és amikor már csak alig néhány lépés választotta le a nőtől, felemelte a baltát, és készült, hogy lesújtson vele.

Anna azonban nem hagyta magát; a férfi elé lépett és még a levegőben megragadta a férfi baltát tartó kezét, mire az a másik kezét az balját a nő nyakára fonva megpróbálta a falnak lökni ellenfelét.

Noémi azonban résen volt; a térdhajlatát becélozva megrúgta a férfit. Ettől támadójuk hátratántorodott és elengedte Annát, csak hogy a következő pillanatban újra a magasba emelje a baltát, és újra rájuk rontson.

Anna sietve hátrált, így a férfi Noémit vette célba; a lány a korlátnak dőlve látta a fegyver közeledtét, és lélekjelenlétének hála félreugrott. A balta centiméterekkel a lány keze mellett állt bele a korlátba.

A férfi ezután Annára koncentrált. A nő a falnak esett, és tudta, hogy ilyen pózban nem lesz képes megvédeni magát. Támadójuk újra felemelte a baltát, Anna pedig tudta, hogy ez a csapás már nem fog célt téveszteni.

Azonban mielőtt bármit felfoghattak volna, lövés dördült el, a férfi megmerevedett a mozdulat közepében, aztán épp olyan ráérősen, ahogy nemrég a lépcsőn jött föl, térdre hullott, aztán elterült a padlón.

Anna ekkor meglátta a rendőrt. A nő feljött a lépcsőn, és pisztolyt szegezve rá lassan közeledett. Anna remegve figyelte a közeledő alakot. A rendőr átlépett a halott fölött, megállt Anna előtt és a homlokának szegezte a fegyver csövét. Egy fél pillanatig mintha gondolkodott volna, aztán meghúzta a ravaszt.

Anna ösztöneinek engedelmeskedve elfordította a fejét és várta a golyó becsapódását. Aztán hallotta, ahogy a rendőr újra meghúzza a ravaszt. Semmi. A pisztoly üres volt.

Anna felnézett és majdnem elájult a megkönnyebbüléstől. A rendőr értetlenül emelte maga elé a pisztolyt, aztán valaki hirtelen megragadta a vállát, a falnak lökte, és mielőtt bárki bármit felfoghatott volna, a nő meglepetéstől kitátott száján egy hatalmas kés hegye hatolt át, a falhoz szegezve őt.

Anna a szája elő kapta a kezét, és úgy nézte a rendőrt, aki haláltusájában lassan a földre csúszott. Aztán felnézett a késes emberre. Azonnal felismerte a férfit, aki ezúttal rá szegezte a véres fegyvert. Hosszú pillanatokon keresztül csak bámultak egymás szemébe, aztán Anna remegő hangon megszólalt:

- Nem kell megölnünk egymást – győzködte, aztán átváltott könyörgő hangnemre: - Marci… Én vagyok az!

A férfi kezében egy pillanatra megremegett a kés, de nem engedte le.

- A fenébe... suttogta Anna egyre növekvő félelemmel. – Hozzád akartunk lemenni, hogy segítséget kérjünk – Marci tétova pillantást vetett a másik két lányra. – Együtt kijuthatunk és akkor véget ér ez az egész rohadt rémálom!

Marci kicsit közelebb lépett, és alig észrevehetően megrázta a fejét.

- Oké – Anna tovább próbálkozott. – Akkor csak had menjünk vissza a lakásba.

Néhány végtelennek tűnő pillanatig újra csak bámultak egymás szemébe. Aztán Marci intett a késsel, hogy menjenek, a fegyvert azonban nem engedte le.

Rooni és Noémi sietve visszaszaladtak a gangra, Anna azonban még megállt a rács ajtajában.

- Marci – kezdte – Remélem, sikerül kijutnod. Pár éve egy barátommal volt egy játékunk. Megbeszéltük, hogy lesz egy titkos helyünk. Ha valami baj történne és elszakítanának egymástól, ott találkozhatunk.

A kövön horzsolódó fém hangja hallatszott. Anna odanézve látta, hogy a rendőrnő hullája megragadta a baltát és elkezdett feléledni.

- És ez a hely a vidámpark volt, az óriáskeréknél – mondta még gyorsan Anna, aztán sarkon fordulva rohanni kezdett a lakás felé. 

Lefelé vetve egy pillantást hihetetlen látványban volt része; az udvaron meghalt két lány és az első emeleti gangon heverő halott férfi szintén feléledtek. Ahogy Anna a torkában dobogó szívvel becsapta maga mögött a bejárati ajtót, még látta, ahogy az élőhalottak rájuk bámulnak.  

Írta: Nova