MAB

VI.rész

A támadás éjszakája

Tia és a két lány egy emberként fogta meg és kezdte el inni azt a három pohár tejet, ami azóta is a hűtőben volt. Anna értetlenül állt mellettük.

- Ki az a MAB? – folytatta a kérdezősködést.

- Sosem tudhatod – felelte lehelet halkan Tia. – Bármilyen alakot ölthet vagy… - kereste a szavakat. – Vagy láthatatlanul settenkedik a nyomodban. Álmodban meglep és nem menekülhetsz… Csak ha a szabályai szerint játszol.

A nappaliban mindeközben furcsa dolog történt; szél támadt, és fújni kezdte a nejlont Chris holttestén. A nejlon egyik oldalt fellebbent.

- Neked kell vigyázni a lányokra – nézett szinte esdekelve Tia Annára. – Vidd őket ki a házból.

- Miért pont én? Miért ide hoztad őket?

- Mert te vagy az egyetlen magányosan élő nő ebben a házban – felelte Tia, Anna azonban biztos volt benne, hogy nem teljesen őszinte a válasz.

- Tényleg? – kérdezte Anna.

Chris szeme, anélkül, hogy bárki észrevette volna, hirtelen felnyílt a nappaliban.

- És te mit akarsz csinálni? – folytatta a kérdezősködést Anna. – Miért nem viszed ki őket te?

- Miattam van az egész – felelte arcát a tenyerébe temetve Tia. – Megpróbálom az esélyeiteket növelni – letette a poharat a pultra. – Én majd ölök.

- Ez baromság – rázta a fejét hitetlenkedve Anna. – El akarsz kezdeni öldökölni a házban? Ide figyelj… Most minden furcsának és zavarosnak tűnik, és teletömték a fejedet mindenféle hülyeséggel, de tuti, hogy van valami kézzelfogható magyarázat.

Chris feje oldalra fordult.

- Ide figyelj – folytatta mit sem sejtve Anna. – Lakik a másodikon egy srác. Jófejnek tűnik. Megkérhetnénk, hogy segítsen.

- Tetszik neked – vágta rá Tia.

- Mi? Tetszik? – játszotta az értetlent Anna. Aztán hozzátette: - Nem tudom. Jó… Talán. Nem tökmindegy?

- Ne menj le hozzá – rázta a fejét Tia. – Előbb utóbb mindenki rájön, hogy könnyebb a többieket megölni, mint kijutni a kapun.

Chris felült a kanapén. A véres fólia az arcára tapadt, vak tekintete a szobát pásztázta.

Noémi ekkor vette észre a férfit a konyhából. Tágra meredt szemmel, rémülten bámult rá.

- És akkor mindenki az ellenséged lesz – magyarázta tovább Tia.

Noémi kezében láthatóan remegni kezdett a pohár és lehelet halkan felnyögött. Tia erre felkapta a fejét, és mikor a tekintetét követve látta, mitől ijedt meg ennyire a lány, elsápadt és a fürdőszobaajtóig hátrált.

Chris egyenesen rájuk bámult.

- Istenem – nyögte Anna Tia mellé állva. – Én nem értem…

A férfi a kanapén ült, körülötte a fólia lebegett, mintha a szél fújná. Aztán lassan, mint aki évezredes álomból ébred fel, felállt. A négy nő a konyhában teljesen megdermedt a rémülettől.

Chris szögletes, lassú mozdulatokkal elindult és átvágott a nappalin. Kis ideig a fal kitakarta őt a szemük elől. Anna, ahogy a remegő Noémi kezét szorongatta, magában imádkozott, hogy az élőhalott megálljon ott, és ne jöjjön ki a konyhába.

Először csak közeledő árnyéka látszódott. Aztán felbukkant a férfi is, mereven előrebámulva. Kisétált a folyosó közepéig. Anna már épp kezdett megkönnyebbülni, hogy talán megtörtént a lehetetlen, és Chris nem vette észre őket, amikor a férfi feje csigalassúsággal feléjük fordult. Élettelen tekintete végigpásztázta őket; a konyhapultot markoló Roonit, az egymásba kapaszkodva álló Annát és Noémit, aztán a megdermedt Tiát.

Óráknak tűnő másodpercek után végül a férfi megfordult, és továbbra is egy reumás csiga tempójával kinyitotta a bejárati ajtót, kisétált rajta, és eltűnt a gangon lévő homályban.

Tia kapott először észbe; előre ugrott, villámgyorsan bezárta az ajtót, elhúzta a reteszt, aztán megkönnyebbült sóhajt hallatva nekidőlt a bejáratnak dőlt.

Noémi az eddiginél is jobban remegni kezdett, majd a levegőt kapkodva előre dőlt, és ha Anna nem kapja el, csúnyán beveri a pultba a fejét.

- Nyugi, nincs semmi baj – próbálta nyugtatgatni a nő, látszólag hiába. Csak remélni merte, hogy a lány nem kapott sokkot. – Francba… - fordult Tiához. – Szinte még gyerek.

Tia a fejét rázta.

- Úgy sajnálom – mondta elhaló hangon.

- Na jó – szedte össze magát Anna. – Felkapok valamit, aztán megpróbálunk kijutni a házból. Nono – fordult a még mindig remegő lányhoz. – Te gyere velem, adok egy inget, nehogy megfázz.

Elégedetten látta, hogy a lány észrevétlenül felkapta az Ipodot a konyhapultról és követte őt. Már beléptek a gardróbba, amikor Tia hangját hallották a hátuk mögül;

- Anna!

Mindketten megdermedtek a mozdulat közepén. Anna biztos volt benne, hogy lebuktak.

- Igen? – fordult hátra Tiához, a lehető legnyugodtabb hangját elővéve.

- Köszönöm – motyogta Tia.

- Oké – felelte Anna remélve, hogy nem hallatszik a hangján a megkönnyebbülés. Váltott egy gyors pillantást Noémivel aztán átölelve a lány vállát beléptek a szekrénybe.

Odanyújtott neki egy inget, ő pedig levett egy nadrágot a polcról, belebújt, és csak azután kérdezte meg Noémitól lehelet halkan:

- Milyen csapdában vagyok? Mit csináljak?

Noémi elkezdett bepötyögni egy üzenetet az Ipodba. Anna ekkor vette észre, hogy a szekrényajtó csukódni kezd. Vetett egy gyors pillantást a telefonra, de az üzenet még nem volt készen.

A szekrényajtó halkan becsukódott. Anna rosszat sejtve lépett oda. Nekifeszült az ajtónak, de ahogy sejtette, nem nyílt ki.

- Nyisd ki! – kiáltott ki Tiának. Mikor nem kapott választ, türelmetlenkedni kezdett; - Nyisd már ki! Tia? – Semmi válasz. Kezdett bepánikolni. – Segítsetek!

Elhátrált a szekrényajtótól, egészen a hátsó falig. A háta mögött számtalan kabát sorakozott vállfára akasztva. Noémi ekkor megmutatta neki az üzenetet; Mindig hátulról támad!

- Hátulról? – ráncolta a homlokát Anna. – Ezt hogy érted?

Amint kimondta, látta, ahogy Noémi tágra meredt szemekkel a háta mögé bámul, és érezte, ahogy tucatnyi kéz fonódik a testére, befogva száját, lefogva karjait, és berántják a vállfákon lógó ruhák közé.

Írta: Nova