Vésetek

Betty olyan hangerővel sikított fel, hogy Kelly dobhártyája majdnem behorpadt.

- Ti is hallottátok? – kapkodott levegő után Betty, és bebújt az ágyba Edina mellé.

- Én hallottam – mondta falfehér arccal Edina.

- Ne legyetek már ilyen óvodások – emelte az ég felé tekintetét Kelly, és az Istenért sem vallotta volna be, hogy pont annyira megijedt, mint barátnői.

A három lány Betty szobájában volt éppen. A lány szülei elutaztak a hétvégére, a bátyja pedig egy haverjánál aludt, így ők teljesen egyedül voltak a házban. Ami nem is lett volna baj, előfordult már ilyen. Csakhogy már éjfél is elmúlt, és a három lány nemrég volt túl egy szellemidéző rituálén.

- Esküszöm hallottam valamit a konyhából – mondta a pánik szélén állva Edina.

- Visszavonom amit az előbb mondtam – kezdte Kelly. – Nem óvodások vagytok, hanem bölcsődések. – Ezzel, önmagát is meglepve a lány felrántotta a hálószoba ajtaját, elszaladt a folyosón a lámpáig, felkapcsolta, majd minden bátorságát összeszedve benézett a konyhába. Edina és Betty kis tétovázás után követték.

A konyhában nem láttak semmi szokatlant. Kelly diadalmasan fordult barátnőihez:

- Látjátok? Hihetetlen, milyen könnyű titeket megijeszteni – nevetett.

- Én akkor sem vagyok teljesen nyugodt – motyogta Betty szemlesütve.

- Én sem – helyeselt automatikusan Edina, és kis tétovázás után hozzátette: - Olvassunk fel valamit a Bibliából!

Kelly úgy nézett rá, mintha elment volna az esze.

- Te teljesen bekattantál – mondta.

- Lehet. De az segítene lenyugodnom, nem érdekel, ha vallási fanatistának piszkálsz ezentúl, mert…

- Jaj, nem azért – sóhajtott színpadiasan Kelly. – Hanem mert épp most hajtottunk végre egy szertartást, amit lehetne akár sátánizmusnak is nevezni. Ezek után pedig lenne arcod imádkozni a megváltásért?

Edina látszólag elgondolkodott, és égő arccal, de kimondta:

- Ha ez segít, akkor igen.

- Van egy Biblia a szüleim szobájában – mondta Betty és elindult a könyvért, de az ajtóban visszafordult. – Valaki eljönne velem?

Edina elkísérte, addig Kelly visszament házigazdájuk szobájába és elővette a telefonját, hogy ellenőrizze facebook státuszát, de közben tekintete a kis ajándékszatyorra siklott, amelyben egy karkötő lapult. Az osztálytársának, Ashley-nek vette, akit Karácsonyra húzott. A karkötő bőrből készült, és egy medál volt a közepén, amibe mindenféle különös rúna volt belevésve. Kellyt személy szerint nem nyűgözte le a kiegészítő, de úgy gondolta, tetszeni fog a mitika mániás Ashley-nek.

Edina és Betty visszajöttek és leültek egymás mellé az ágyra. Edina kinyitotta a Bibliát.

,,Ne már, most komolyan ez jön?” – kérdezte magában sóhajtva Kelly, de azért leült barátnői mellé, a kellő részeknél Bettyvel együtt mondogatta, hogy ,,Ámen”, és remélte, hogy ezután végre valami jót is fognak csinálni.

…

Ashleynek nagyon tetszett a karkötő.

- Köszi, Kelly! – ölelte meg a másik lányt. – Tudod mit jelentenek ezek a vésetek? Ez például itt azt jelenti, hogy telihold. Ez meg a titkok rúnája. Júúj, ezt meg nem tudom mi, de nagyon jól néz ki.

- Örülök, hogy tetszik – mondta halvány mosollyal Kelly, aztán visszament barátnőihez.

Ashley egész délután azon gondolkozott, mit jelenthet az ismeretlen rúna. A tanítás végén Boldog Karácsonyt kívánt barátnőinek, aztán a könyvtár felé vette az irányt, és addig kutakodott, amíg rá nem jött, hogy a keresett szimbólum a foglyul ejtés rúnája. Nem igazán értette, pontosan mit jelenthet ez, de már nem volt ideje utána nézni, mert ekkorra már este 7 óra is elmúlt, és a könyvtár bezárni készült.

Hazaérve a lány ledobta a táskáját a szobájában, aztán kiment a konyhába szólni az édesanyjának, hogy hazajött.

Az első fura dolog ekkor történt vele. Ugyanis mikor a konyhába érve leült a pulthoz és töltött magának egy pohár narancslevet, a gyümölcsös kosárban megpillantotta a Kellytől kapott karkötőt.

,,Ez fura” – gondolta a lány. Nem emlékezett rá, hogy kivette volna a táskájából amióta hazajött. Aztán vállat vont, fölvette a kiegészítőt, és édesanyja felé fordult, aki épp ekkor lépett be a helyiségbe.

- Nézd mit kaptam Kellytől – lengette meg csuklóját a nő előtt.

- Nagyon szép – mondta mosolyogva Ashley anyukája, és leült lánya mellé. Ashley akár a fiatalabb mása is lehetett volna Ivett McKirman-nak, ugyanis ugyanazt a sötétzöld szemszínt és világosbarna hajat örökölte, mint amilyen édesanyjának volt.

- Rossz hírem van, kicsim – nézett Ivett a lányára. – Apád még három napig nem tud hazajönni a konferenciáról. Valami makacs ügyfél, aki mindenképp újra akar íratni vele egy szerződést – A nő hangja elárulta, mi a véleménye az ügyfélről.

Ashley kicsit elszomorodott.

- De azért a Karácsonyt itthon tölti, ugye? – kérdezte.

- Hát persze! Azt mindenképp kiharcolja. Hiszen ismered apádat – kacsintott a lányra Ivett, és ezután jobb hangulatban telt a beszélgetés.

Este 8 is elmúlt már, mire Ashley felment a szobájába. Nem sietett semmivel, hiszen téli szünet volt, és másnapra nem tervezett semmit.

Épp egy könyvet olvasott, amikor furcsa érzés kerítette hatalmába. Felnézett a könyvből, és tekintetét végigjáratta a szobán. Az asztalán lévő olvasólámpa fénye félhomályba burkolta a lány ágyát. Ashley az éjjeliszekrényre nézett, és már majdnem továbbsiklott rajta, amikor feltűnt neki valami. Az ébresztőóra mellett egy magazin hevert. A lány felállt, odasétált az éjjeliszekrényhez, felkapta a magazint, és döbbenten tapasztalta, hogy ez az a lap, amit már vagy két hete keresett hiába a szobájában; volt benne egy cikk a világ 10 legkevésbé ismert mitikus lényéről. Ashley nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy édesanyja biztos megtalálta valamelyik szobában, és ő tette az éjjeliszekrényére.

Ebbe beletörődve visszaült olvasni, és fel sem állt onnan egészen este 10 óráig. Ekkor jött el a fürdésidő. Miután a lány megbizonyosodott róla, hogy mindent összeszedett, amire a fürdőszobában szüksége lesz, elindult az említett helyiség felé, odaérve magára zárta az ajtót, és a kádat teliengedve meleg vízzel majdnem egy órán keresztül ázott a nemrég megtalált magazint olvasgatva. Ez idő alatt a karkötőt letette a tükör alatt elhelyezett kis polcra. A lány tekintete időnként a kiegészítőre kalandozott. Maga sem értette miért, de úgy érezte, ez volt az eddigi legjobb ajándék, amit osztálykarácsonyra kapott.

Telt-múlt az idő, és mikor Ashley kiszállt a kádból, a tükörre pára telepedett. A lány kreatív kedvében volt és elkezdett rajzolgatni rá. Először egy mosolygós fejjel kezdte, aztán lerajzolta kedvenc rúnáját, a béke jelét, utána pedig kedvenc mesefiguráját.

Néhány pillanatig szemlélte művét, majd a mosdókagyló fölé hajolva fogat mosott. A tevékenységet abbahagyva a lány letakarította a fogkrémfoltokat, majd felnézett.

A levegő vesztett páratartalmából és a tükrön lévő rajzok groteszk módon elkezdtek lefolyni az üvegről. A mosolygós fej szemeiből mintha könnyek patakzottak volna, Donald kacsa a felismerhetetlenségig eltorzult, a béke rúnája pedig úgy folyt le, hogy alakja egy teljesen másik rúnát formált. Ashley beleborzongott. A béke jele ezentúl rettegést jelentett.

A lány felkapta a karkötőt és visszatért szobájába. Az ágyán elterülve újra a véseteket kezdte el nézegetni a kiegészítőn. Ott volt mind. Telihold, titkok, foglyul ejtés. Akár egy spanyol szappanoperában.

Ashley elmosolyodott a gondolatra, és a többi rúnát kezdte el nézegetni. Hit. Kellemetlen látogató. Összpontosítás. ,, Összpontosítás”- ismételte el magában a lány. ,,Összpontosítás… Milyen fura szó.”

- Összpontosítás – mondta ki hangosan is.

A következő pillanatban hangos csattanással bevágódott az ajtó, Ashley pedig rémülten ült föl. ,,Csak a huzat” – próbálta nyugtatgatni magát. ,,Csak az lehetett”.

A szobában hirtelen mintha megfagyott volna a levegő. A hőmérséklet jó pár fokot zuhant. A plafonon a lámpa pislákolni kezdett. ,,Mi történik?” – kérdezte magában rémülten a lány, tekintetével a szobát kutatva. Néhány másodpercig Ashley csak ült a rémülettől megdermedve.

Aztán hirtelen kitárult az ajtó, és a küszöbön állt valaki. Ashley egy sikolyt elfojtva felkapta az első keze ügyébe kerülő tárgyat és az alak felé hajította.

- Ashley – mondta megrökönyödve Ivett, és a lány párnáját elkapva belépett a szobába. – Mégis mit csinálsz, kisasszony? És miért van itt ilyen hideg?

Ashley majdnem elsírta magát a megkönnyebbüléstől.

- Csak… Kiszellőztettem – motyogta.

- Miért dobtál meg egy párnával? – nézett rá homlokát ráncolva Mrs. McKirman, aztán a kérdésre választ sem várva folytatta. – Most hívott a főnököm, hogy akadt egy kis problémájuk az iratokkal, amiket rám bíztak. Be kell mennem az irodába, de pár óra, és jövök.

- Rendben – bólogatott Ashley félig még mindig a történtek hatása alatt állva.

- Minden rendben lesz?

- Persze!

- Oké – Ivett a lányához lépett, puszit nyomott a homlokára aztán az ajtó felé indulva távozni készült.

- Anya? – szólt utána Ashley. Ivett megtorpant. – Miért éjjel fél 12-kor kell bemenned az irodába?

Mrs. McKirman lányára mosolyodott, majd jóéjt kívánt, és bezárta maga mögött az ajtót.

Ashelynek borsózott a háta. Volt valami fura édesanyja mosolyában. Maga sem tudta mi az, de kirázta tőle a hideg. Úgy érezte, valami nagyon nincs rendben.

A lány bebújt a takaró alá és a szeméig húzva pislogott a szobára. Ezúttal minden meghitt volt és békés, mint mindig.

Ashley úgy fél óra múlva kimászott az ágyból és elment a telefonjáért. Eleinte édesanyját akarta felhívni, hogy mégis miért ment el éjnek évadján dolgozni, de utána elbizonytalanodott, és legjobb barátnője, Kendra számát tárcsázta. Ashley remélte, hogy a lány még nem alszik, de szerencséjére Kendra a harmadik kicsöngés után felvette.

- Ki az a bátor halandó, aki ilyenkor zargatni merészel? – hallatszott vidám hangja a vonalon túlról.

- Kendra? Ashley vagyok. Figyelj. Valami történik. Nem tudom mi, csak van valami fura a levegőben.

Barátnője kis idő után válaszolt.

- A szüleid nincsenek otthon, igaz? – kérdezte.

- Igen. Vagyis nincsenek itthon – felelte Ashley, és a gondolattól újra kirázta a hideg. Megint bebújt a takaró alá.

- Na, akkor itt a magyarázat. Én is mindig máshogy látom a dolgokat, ha a muterék nincsenek itthon.

- Igen, de ez most más! – erősködött Ashley. – Anya fél órája ment el dolgozni. Az éjszaka közepén! Érted… Kicsit fura, nem?

- Igen. Fura… Hacsak… - Kendra hangja sejtelmessé vált. – Biztos szeretője van!

Ashley a kezébe temette az arcát.

- Idióta! – motyogta a telefonba.

Kendra csak nevetett.

- Ne parázz, nem lesz semmi. Csak vészeld át az éjszakát, és mikor eljő a világosság, mindent máshogy fogsz látni. Addig is valaki aludni szeretne! Szal’ jó éjt!

Ezzel a lány bontotta a vonalat.

Ashley kicsit megkönnyebbülten tette le a telefont az éjjeliszekrényre. Hiszen Kendrának igaza van. Ez az ő otthona. Nincs mitől félnie.

Lehunyta a szemét, és fél perc alatt álomba merült.

…

Mikor felkelt, azt sem tudta, hol van, olyan sötét volt. Ashely-nek halványan rémlett, hogy éjszakára felkapcsolva hagyta a lámpát, de úgy gondolta, hogy édesanyja oltotta le, mikor hazajött és látta, hogy a lány alszik.

A gondolatra, hogy Ivett itthon van, megnyugodott, és az oldalára fordulva ránézett az ébresztőóra világító számaira. Hajnali fél három volt. Ashley behunyta a szemét, és majdnem újra álomba merült, mikor fura, kaparó hangot hallott.

Szemhéja felpattant, tekintete az ablakra meredt, és nem tudta elhinni azt, amit látott.

Egy hófehér arcú, szénfekete hajú alak meredt rá az éjszakából hófehér ruhájában. Egy pillanatig farkasszemet néztek, aztán amikor Ashleyben tudatosult, hogy az emeleten van, és a ránézésre női alak nem állhat az ablaka előtt, hacsak nem lebeg, a lány akkorát sikoltott, hogy beleremegett az ablak. A nő hulla fehér arcán eszelős vigyor terült el, és elkezdett bemászni az ablakon. Sőt, nem is bemászni; Ashley látta, hogy a nő alakja eltorzul, és elkezd befolyni az ablak résein.

A lány nem bírta tovább; kipattant az ágyból, és édesanyja után kiáltozva kirohant a folyosóra, onnan berontott a szülei hálószobájába, és legnagyobb rémületére azt látta, hogy az ágy üres. Ashley gondolkodás nélkül tovább rohant, le a lépcsőn, nyomában a fehér alakkal. A lány eszelős nevetést hallott a háta mögül, megdöbbentően közelről. Újra felsikoltott, és az utolsó 6 lépcsőfokot egyetlen ugrással megtéve a bejárati ajtó felé sprintelt.

Mielőtt felfoghatta volna, hogy az ajtó valószínűleg be van zárva, már lenyomta a kilincset, és dermedten figyelte, ahogy az sarkig tárul.

Szinte érezte a nő leheletét a tarkóján, úgyhogy minden gondolkodás nélkül tovább rohant, egyenesen az úttestre.

Vetett egy pillantást hátrafelé; a női alak megállt a házuk ajtajában.

A szeme sarkából fényszórók fényét érzékelte, aztán mielőtt bármit felfoghatott volna, érezte, ahogy felkenődik egy autó szélvédőjére, fékcsikorgást hallott, aztán mindent elborított a sötétség.

…

Egy kórházban ébredt. Mellette egy széken édesanyja a falnak dőlve aludt, egyik kezével az ő, Ashley kezét szorongatta.

Az ágy másik oldalán fekete kötött pulóvert és farmert viselő férfi állt. A lány nézte egy darabig, amíg rájött, hogy a körülbelül 45 éves férfi nem lehet a kórház alkalmazottja.

- Ki maga? – kérdezte a lány rekedten.

- Sss… Még felébreszted – intett fejével Ivett felé.

- Ki maga? – kérdezte elvékonyodó hangon Ashley, ahogy fokozatosan előjöttek az emlékei az éjszakáról.

- A nevem Janus, és ezért jöttem – azzal a férfi felmutatta a karkötőt, amit a lány osztálykarácsonyra kapott. – El van átkozva. Magába szippantott egy szellemet.

- Egy szellemet? – hűlt meg Ashley ereiben a vér. – Akkor az egy…?

- Igen, az egy szellem volt. És a drága osztálytársaidnak köszönheted, akik képesek voltak szellemet idézni egy foglyul ejtő rúna társaságában. – Janus felállt, és az ajtó felé sétált, kinyitotta, de még egyszer utoljára visszanézett. – De ne aggódj. Gondoskodtam rólad. Semmire nem fogsz emlékezni.

- Ezt hogy érti? – kérdezte kábultan a lány.

Janus fejével az infúziós cső felé bökött, aztán örökre eltűnt Ashley tekintete elől.

A lány a zacskóra nézett; úgy látta, mintha nem tiszta víz, hanem inkább sárga színű lé lenne benne. Ashley tekintete végigvándorolt a folyadékkal töltött zacskótól a bal felkarjába vezető csövön. Arra gondolt, talán ki kéne rántania a tűt, de nem mozdult, hogy megtegye. A férfi azt mondta, ez elveszi az emlékeit.

Ő pedig nem akart emlékezni.   

Írta: Nova