MAB

III.rész

A támadás éjszakája

 - Veled minden oké? – kérdezte Tia Anna-t.

- Nem tudom – felelte vendégeit szemlélve. – Úristenem, nem bírom a vért – Mondta, kissé elfordítva a fejét. – Ott a fürdőszoba. Menjetek be, én megnézem, hogy mi van itthon.

Anna látta, hogy vendégei az említett helyiség felé veszik az irányt, ő pedig bement a nappaliba.

- Valami kötszer kéne – motyogta, miközben az egyik fiókban turkált.

Meg is találta, amit keresett; a kicsi, fehér pólyák steril zacskóba csomagolva sorakoztak pár gyógyszer mellett. Anna felkapta őket és bement a fürdőszobába. A megvágott csuklójú lány a mosdó fölé tartotta vérző kezét.

- Fertőtlenítőm nincs – nyújtotta oda a cuccokat Tiának Anna. – Mi történt? Nem kéne mentőt hívni?

- Áh, nem – rázta a fejét Tia és a lány mellé lépett a mosdóhoz. – Biztos, hogy jól vagy? – nézett vissza Annára.

Anna átmenetileg elfelejtette az alakot, de most újra eszébe jutott. Remegve közelebb hajolt Tiához, és halkan így szólt:

- Azt hiszem – nyelt egyet, mert az idegességtől kiszáradt a szája. – Azt hiszem, van valaki a gardróbban. A hátsó szobában.

- Láttad? – kérdezte Tia szintén suttogva.

Anna érezte, ahogy újra könnyes lesz a szeme. Bizonytalanul megrázta a szemét.

- Nem tudom – felelte lehelet halkan. – Megnézzük? – kérdezte, mire Tia kissé bizonytalanul bólintott.

Anna a kést szorongatva, a másik nővel a sarkában lassan elindult a gardrób felé. Így, hogy volt vele valaki, már nem érezte annyira kiszolgáltatottnak magát, de még így is félt benyitni az ajtón. Ahogy ott álltak a gardróbban, a hatalmas szekrény előtt, tétovázott még egy kicsit. Váltott egy pillantást Tiával.

Mikor a másik nő bólintott, nagy levegőt vett és a kést előre szegezve feltépte az ajtót. Egy pillanatig a sötétségbe meredt, aztán Tia felkapcsolta a lámpát.

A helyiség a szokványos képét mutatta: két oldalt egy-egy polc sor, rajtuk szépen elrendezett ruhák, cipők, szemben pedig a kabátok és a dzsekik voltak felakasztva a fogasra. Senki nem volt odabent.

- Máshol nem lehet? – kérdezte megkönnyebbülve Tia.

- Nem túl nagy a lakás – felelte az ajtónak dőlve Anna.

Ahogy visszamentek a nappaliba, Anna letette a kést a Tv mellé. Már nem lesz rá szüksége.

- Vele mi történt? – kérdezte Tiától a vérző lányra célozva, miközben a kanapéhoz lépett és nekiállt beágyazni.

- Én vagyok a hibás – kezdte bűntudattal a hangjában Tia. – Nagyon bírom az unokatesóimat. Egy ideje folyton együtt lógunk. Mióta hozzájuk költöztem vidékről.

- Ühüm – felelte Anna. – És?

Vetett egy pillantást a nőre. Tia körülbelül 28 éves lehetett és úgy nézett ki, ahogy az ember egy jósnőt képzel el, aki félhomályos, füsttel tarkított helyiségben ül kristálygömbjét fürkészve; sötét haja fel volt tűzve, nyakában egy nagyobbfajta medál lógott bőrszalagon, sminkje csillogása pedig valamiféle titokzatosságot adott arcának. 

Tia habozott egy kicsit, mielőtt válaszolt volna.

- Amit most mondok, az elég hihetetlenül fog hangzani – mondta nyakláncát babrálva. – Csináltunk valami hülyeséget… Valami marha nagy hülyeséget - tekintetét a föld felé fordította és először keresztbe fonta karjait a mellkasa előtt, majd leengedte őket, végül hevesen gesztikulálni kezdett velük.  - Én vagyok a hibás és rohadtul szarul érzem magam.

Anna ránézett.

- Igen? – kérdezte halkan, kissé szemrehányóan.

- Buliztunk… – mondta a kezeit tördelve, zavartan Tia. - És öhm… Kitaláltam, hogy idézzünk szellemet.

Anna erre felkapta tekintetét a takaróról, amit épp a kezében tartott.

- Szellemet? – kérdezte.

- Jóó… Tudom…

- A frászt akarod rám hozni? – suttogta fenyegetően Anna. Érezte, ahogy a felgyülemlett félelem és feszültség dühvé válik benne.

- Figyelj… - kezdte volna Tia, de ekkor a két unokatestvére belépett a szobába. Tia vetett rájuk egy pillantást, aztán folytatta: - Ez most tök hülyeség… Na jó, mindegy. Belecsöppentem egy elég fura, elég megmagyarázhatatlan ügybe – Anna eközben betolta a kanapé alját, úgy hallgatta a nőt. – Ki kellett derítenem valamit, és öhm... És azt gondoltam… De csak poénból..

 - Poénból? – ismételte meg mérgesen Anna és megpördülve a tengelye körül szembenézett Tiával. – Poénból ijesztgettetek a fürdőszobámban? Poénból csaptátok rám az ajtót? Tök jó poén volt, majd’ beszartam – dühösen meredt a másik nőre.

- Mi van? – kérdezte értetlen arccal Tia. – Figyu, én… Én nem tudom, hogy itt mi történt veled… Mi csak szellemet idéztünk.

- Aha – támadott tovább Anna. – Akkor idézzétek ki magatokat innen, de kurva gyorsan.   

- Figyelj – Tia újra gesztikulálni kezdett –, én totál megértelek. Én sem gondoltam volna, hogy ekkora gáz lesz – szemébe a megbánás könnyei szöktek. – De most már elszabadult és te is veszélyben vagy, meg mindenki itt a házban.

Anna nagy lendülettel megindult az ajtó felé és megállt Tia sértetlen unokatesója előtt. Őt még nem is vette szemügyre. A lány szeme hasonlított Tiáéra, de arca kerekebb és orra egy kicsit tömzsibb volt az átlagnál.

- Téged hogy hívnak? – Anna egyenesen a barna szemekbe nézett.

A lány segélykérően Tiára pillantott, aki kezét az oldalára téve lassan dőlni kezdett a fal mellett.

- Olyan rosszul vagyok – mondta.

 - Hogy hívnak? – ismételte meg a kérdést, mit sem törődve vele Anna.

- Rooninak hívják – mondta rekedten Tia.

- Őt kérdeztem – felelte Anna, és tekintetét újra Roonira szegezte. – Hogy hívnak? – a vérző csuklójú lányhoz fordult. - És téged?

- Nono – felelt újra Tia. – Noémi.

Anna döbbenten nézett hármójukra.

- Ti be vagytok szívva? – kérdezte.

Tia most már a Tv asztalnak támaszkodott és kissé billegett, mintha részeg lenne.

- Nem tudnak beszélni – intett fejével unokatestvérei felé.

- Ezt nem hiszem el – motyogta inkább magának, mint a többieknek Anna. – Na húzzatok a lakásomból!

Tia eközben tovább billegett két lábán. Anna azt hitte, a következő pillanatban összeesik, de legnagyobb döbbenetére Tia hirtelen kiegyenesedett és megfordult; kezében ott csillogott a kés, amit még tulajdonosa tett oda.

- Na nyugodjunk meg – szegezte rájuk a fegyvert a nő.

Anna rémült tekintettel nézett rá, és látta, hogy a másik két lány is megijedt.

- Mindenki kicsit ideges – folytatta a kés élét nézegetve Tia. Szemében furcsa fény csillogott – Kaphatnánk valamit inni?

Anna óvatosan a konyha felé pislantott.

- Persze –felelte és lassan elindult a hűtőhöz a két lány és a felfegyverkezett Tia kíséretében. Anna alig mert neki hátat fordítani.

- Mondjuk tejet – javasolta Tia a konyhaajtóban megállva.

Anna kicsit furcsállta a kérést, de úgy döntött, nem áll le vitatkozni egy késsel hadonászó, látszólag nem teljesen komplett nővel. Felrántotta a hűtőajtót, aztán elképedve nézett be.

- Ez… Ez lehetetlen – mondta.

A hűtőből eltűnt minden. Kivéve azt a három pohár tejet, ami középen állt.

Anna nyitotta a száját, hogy megkérdezze, hogyan lehetséges ez, amikor hirtelen megszólalt a csengő. Döbbenten nézett föl. Mi a franc folyik itt?

A csengő újra szólt. Tia a mutatóujját az ajka elé emelve jelezte, hogy maradjanak csöndben.

- Segítség, megtámadtak – mondta Anna, de érezte, hogy ezúttal is, akárcsak a fürdőszobában a rémület kipréselte a levegőt a tüdejéből és nem lett elég hangos.

Tia dühösen toppantott és mérgében nagy ívű mozdulatot tett a késsel.

- Baszd meg! – köpte oda Annának.

A bejárati ajtón túlról csönd hallatszott.

- Ki az? – szólt ki kis mérlegelés után Tia.

- Chris – hallatszott egy rekedt férfihang odakintről.

- Ki az a Chris? – fordult Tia Annához.

- A szomszédom – felelte.

- Chris, húzz innen! – kiáltotta Tia.

A csengő azonban újra szólt, ezúttal hosszan elnyújtva. Aztán újra.

- Chris, húzz már innen anyádba! – üvöltött ki most már tényleg mérgesen Tia.

A csengő azonban újra megszólalt.

- Ezt elcseszted – nézett Tia fenyegetően Annára. Kis hallgatás után hozzátette: - Engedd be!

Anna bizonytalanul, csapdától tartva nézett vissza rá.

- Nem akarok bántani senkit – mondta Tia. – Azt akarom, hogy valaki végighallgasson. Na! – intett sürgetően fejével az ajtó felé.

Annának kifejezetten rossz érzése volt, ahogy tekintetét végig Tián tartva elindult a bejárati ajtó felé.  

Írta: Nova