MAB

II.rész

A támadást követő reggel

- Mi van az áldozatokkal? – egyenesedett fel Jory a vérpárás tükör elől.

- Úgy tűnik álmukban haltak meg – Senn követte a férfit, aki a konyhából nyíló fürdőszoba felé vette az irányt.

Jory egy véres kéznyomot vett észre a fürdőszoba ajtaján. Lenyomta a kilincset és benyitott a helyiségbe. A fürdőszoba padlóján vérrel átitatott papír törlőkendők hevertek. A mosdókagyló és a fürdőkád szintén véres volt. A fürdőszoba tükrére vérpára rakódott ki. 

- Én még ilyet nem láttam – magyarázta tovább Senn. – Az áldozatok mindegyikének tágra meredt a szeme. Többen szétharapták a nyelvüket, mintha halálra rémültek volna valamitől. Volt, amelyik olyan erővel markolta az ágyneműt, hogy széthasadtak a körmei. Mindegyik az ágyában feküdt, kivéve egy nőt a harmadikon. Az ebédlőasztalára borulva találtuk meg.

- Miért? – kérdezte Jory.

Senn zavartan nézett rá.

- Mit miért?

- Miért nem az ágyában feküdt? – nézett a nyomozó Senn-re.

- Valami játéktábla volt az asztalon. Gondolom elaludt játék közben – felelte a férfi. – A hullaházban kicsit besokalltak a mennyiségtől - folytatta Senn miközben Jory a fürdőszoba katasztrofális helyzetét tanulmányozta -, de eddig semmilyen külső irányú nyomot nem találtak. Közben folyik az azonosítás. A ház közös képviseletét egy cég végzi vagy kétutcányira, tőlük megkaptuk a hivatalosan bejelentett lakók listáját. De ez eleve csak 62 név – újra Jory-ra nézett. 

- Miért, hány halott van? – kérdezte a férfi.

- Hatvanöt – felelte Senn.

Jory elképedve bólogatott miközben a csöpögő csapot nézegette.

- Ez nem semmi - mondta. – Egyetlen éjszaka alatt minden ok nélkül kihal egy egész bérház a város közepén. Ugye minden lakásban volt halott? – fordult újra Senn-hez.

- Kivéve ezt – bólintott a férfi.

- Viszont csak itt van vér – tűnődött Jory. – Tudni akarom, hogy ki tűnt el innen. Kinek a vére ez. És hogy – rámutatott a vérpárás tükörre – mit jelent az a felirat.

Ahogy Senn a nyomozó mozdulatát követve odanézett, meglátta, mire gondol a férfi. A tükörre valaki a MAB feliratot kente fel.

  

 

A támadás éjszakája. Éjjel 3 óra 7 perc

Anna álmosan pislogva nyitotta ki a hűtőt. Odabent egy csomó minden sorakozott. Ahogy szemügyre vette a készletet, emlékeztette magát, hogy a joghurtot ki kéne dobnia, mert már vagy két hete ott áll.

Kivette a tejet az oldalsó rekeszből, kortyolt párat belőle, aztán visszazárta és betette a helyére. Ezzel végezve megfordult és a fürdőszobával találta szemben magát. A kilincs után nyúlt, lendületesen kinyitotta az ajtót, aztán megmerevedett a mozdulat közepén.

Újra halotta a hangot. Mintha valami elsuhant volna mögötte.

Hátranézve az alacsony falon át belátott a nappaliba. Sehol senki.

Oda sem nézve, még mindig a hang forrását keresve lassan felkapcsolta a fürdőszoba lámpát. Mikor meggyőzte magát, hogy a háta mögött nincs semmi, a tükör elé lépett. Nem igazán tudta, mit kezdjen magával, ezért álmos arcát kezdte el szemlélni. Sötét haja és barna szeme a megszokott látványt nyújtotta. Az arca azonban fáradtnak tűnt.

A szeme sarkából látta csak, mégis szinte lefagyott. Valami elsuhant a fürdőszobaajtó előtt. Valami fekete. Lassan odafordult, majd még lassabban hátrálni kezdett. Úgy érezte, az agya teljesen leállt a rémülettől. Elért a jobb hátsó sarokig, ahol a wc volt eltakarva egy kiugró fallal. Behátrált a sarokba és leült a lecsukott fedelű wc-re.

Ha kicsit előrehajolt, a válaszfal mögül kikukucskálva beláthatta az egész fürdőszobát. Ez ugyan nyújtott némi biztonságérzetet, de a szíve továbbra is a torkában dobogott.

Eleinte semmi sem történt. Aztán az ajtó lassan elkezdett becsukódni. Anna mozdulatlanul, pislogás nélkül meredt rá. A földre tekintve csak az ajtó árnyékát látta a konyha fényében. Felnézett az üveges részre. Arra számított, hogy egy alak körvonalait látja majd kirajzolódni a konyhában, de nem volt ott semmi.

Az ajtó szinte teljesen becsukódott. Kicsit lengedezni kezdett, mintha a huzat hátulról lökdösné. Aztán a következő pillanatban éles hangon bevágódott és a zár felől egy kattanás hallatszott.

Anna rémülten pattant föl. Megállt az ablak előtt és remegve meredt az ajtóra. A fürdőszobába körbenézve valami védekező fegyver után egy üvegvázán akadt meg a szeme. Újabb pillantást vetett az ajtó felé. Az ereiben megfagyott a vér; az üvegen keresztül tisztán látszott egy elsuhanó, fekete árnyék.

Anna a rémület könnyeivel a szemében felkapta az üvegvázát, kiszedte belőle a félig megszáradt virágot, majd remegve állt egy helyben.

- Van ott valaki? – kérdezte minden bátorságát összeszedve. Még ő is hallotta, hogy a kérdés alig volt több mint motyogás.

- Van ott valaki? – ismételte meg ezúttal egy kicsit hangosabban.

Semmi válasz.

Remegő kezében tartva a vázát végül elszánta magát és tyúklépésben megindult előre. Mikor elért az ajtóig, vett egy nagy levegőt, hogy csillapítsa félelmét, majd lábát rátéve a kilincsre olyan hirtelen vágta ki azt, amennyire csak tudta.

Sehol senki.

Anna lassan megindult előre. Az ajtó nyílásán keresztül megpróbált egy pillantást vetni a sarokba, ott azonban túl sötét volt.

Gyors mozdulatokkal kiugrott a konyhába, letette a vázát a pultra és elővette a legnagyobb kést az evőeszköztartóból, amit csak talált.

Új fegyverével ugyan némileg túlélés képesebbnek érezte magát, de még így sem tudta elfojtani rémült zihálását, ahogy óvatosan, minden neszre figyelve elindult a nappali felé.

A nyitott ajtó előtt egy pillanatra megállt. Megint vett egy nagy levegőt, aztán amilyen váratlanul csak tudott, remélve, hogy ő hamarabb észreveszi a behatolót mint hogy őt észrevennék, benézett a nappaliba.

Az éjjeli lámpa nyújtotta világosságban megint csak nem látott senkit. Ettől félig megkönnyebbült, félig még jobban megijedt. Most már tudta, hol lesz az alak.

Tekintete a sötét gardróbra tévedt. Az ajtaja nyitva volt. Anna már nem emlékezett, csukva hagyta-e, amikor legutoljára járt ott és ettől nyugtalansága csak fokozódott.

Tekintetét a sötétségbe fúrva, a kést előre szegezve tapogatta ki a gardrób villanykapcsolóját. A félelemtől a szíve még az eddiginél is hevesebben dobogott.

A villany egy kattanás kíséretében kigyulladt, Anna pedig arra számított, hogy most azonnal nekiugrik valami. De nem történt semmi.

A gardrób egy beépített, ajtóval elzárható, hatalmas szekrényből állt. Az embermagasságú szekrény tetejére falépcső vezetett, odafönt néhány doboz sorakozott. Anna egy gyors pillantással felmérte, hogy odafönt sincs senki, aztán tekintetét a szekrényajtóra szegezte.

Odabent lesz. Odabent KELL lennie. A rémület könnyei újra elöntötték szemét. Jobb kezével erősebben markolta a kést, mint eddig valaha, másik kezével pedig lassan előrenyúlt a kilincs felé. Látta, ahogy ujjai remegve közelítik meg a fémdarabot. Már alig 25 centi választotta el őket egymástól. Már csak 10. Mutatóujja hegye már szinte megérintette a kilincset, amikor…

Az ajtó csengése szakította félbe a mozdulatot. Anna lassan leeresztette a kezét. Mi ez? Valami agyafúrtan megtervezett rablótámadás? Mi másért csöngetne be hozzá valaki az éjszaka közepén? Ugyanakkor megörült a gondolattól, hogy talán nem egyedül kell kinyitnia a szekrényt…

Mikor idáig jutott gondolatban, a csengő újra csengett.

Anna lassan elindult a bejárati ajtó felé, másodpercenként visszanézve a szekrényajtóra. A nappali ajtajában még egyszer megtorpant, vetett egy pillantást a gardróbra, aztán a bejárati ajtó felé fordult és kiszólt rajta:

- Ki az?  

- Tia vagyok – hallatszott egy nő hangja. – Kinyitnád?

- Milyen Tia? – kérdezett újra Anna. Nem rémlett neki, hogy ismerne ilyen nevű embert a házban.

- Tia. Figyu, én itt lakom egy ideje a harmadikon – a nő hangja rémülten csengett. – Tudod! Csak a másik lépcsőházban. Beengednél? Van egy kis gond. – Tia hangján most már tisztán hallatszott, ahogy rémülten zihált.  

- Ne haragudj, Tia, elmúlt éjjel három – próbálta lerázni Anna.

- Na, basszus, engedj már be! – A nő hangja kezdett átmenni könyörgésbe. – Csináltunk valami hülyeséget és vérzik az unokatesóm.

Anna mérlegelt egy pillanatig, vetett egy gyors pillantást a nappali bejárata felé, aztán elhúzta a biztonsági láncot és kinyitotta a zárat. Három rémült nő állt az ajtóban. Az első, egy hosszú, fehér ruhás, sötétvörös hajú lány vérző csuklóját markolta.

- Köszönöm – hálálkodott Tia a háttérből.

- Jesszusom – felelte döbbenten Anna. – Gyertek! Mi történt? – kérdezte, miközben kinyitotta a bejárati ajtót és a konyha felé vezette vendégeit. 

Tia, mintha attól tartana, hogy a hátuk mögül rájuk veti magát valaki, szinte betuszkolta az ajtón a két lányt, aztán ő is belépett a lakásba. Anna még látta, hogy a nő megfordul, bevágja maga mögött az ajtót és bezárja.

Írta: Nova