Adrian Bargan mérgesen száguldott haza este 11-kor a 47-es országúton, régi, peugeot 306-os autójával. Már megint túlóráznia kellett! Pedig a munkaideje normális esetben este 8 óráig tartott volna. Ráadásul még plusz 1 óra hazáig az út! Mit fog mondani Tamy-nak, aki otthon várja és arra számít, hogy elmennek megünnepelni a 2 éves házassági évfordulójukat? És még csak haza sem tudott telefonálni.....
Elsuhant egy KRESZ tábla mellet, amely figyelmeztetett 70 km/h-s sebességkorlátozásra. Ő 90-nel ment, de ez most nem érdekelte. Nem lehet olyan rossz napja, hogy még a rendőrök is lemeszelik....
Az útszakasz a késői órában teljesen kihalt volt. Ez általában nyomasztotta Adriant, de ma annyira dühös volt, hogy fel sem tűnt neki. Mit fog kapni azért, hogy megint elkésett? Tamy biztosan élve megfojtja.....
Miközben ezek a gondolatok kergették egymást a fejében, hirtelen félrekapta a kormányt és tövig nyomta a féket, éles csikorgásra kéztetve a kerekeket. Az úttest közepén fehér ruhás, emberi alak állt. Adrian kocsija a másik sávban állt meg, pont az alak mellett, így a férfi a jármű ablakán kinézve láthatta, hogy az illető fiatal, talán 17 éves lány volt, és ahogy rémülten nézett az autóra, Adrian rájött, a lány valószínűleg még jobban megijedt, mint ő.
A férfi kiszállt a kocsiból.
- Mit keresel itt az éjszaka közepén egyedül? – kérdezte.
- Én csak.... Hazafelé megyek – felelte félénken a lány. Adriannak csak most tűnt fel, hogy fehér ruháját sárfoltok tarkítják és egy-két szakadás is volt rajta. Látszott, hogy segítségre lenne szüksége.
- Hol laksz? – sóhajtott a férfi beletörődően. Becsületes ember volt, mindig is arra tanították, hogy segítsen másokon. Tamy pedig már úgysem lehet dühösebb, ha még 1 órával később érkezik....
- Nem messze innen.... Egy kis tanyán.... 15 mérföldre innentől északra kell lefordulni a földútról.
- Én is arra megyek. Szállj be, elviszlek – Adrian visszaült a kocsiba.
A lány egy kicsit tétovázott, láthatóan nem bízott a férfiban. De aztán, talán mert rájött, hogy ha gyalog kéne megtennie ezt a távolságot, az sokkal tovább tartana, vagy pedig mert meglátta a belső visszapillantó tükörről lógó, szivecskét tartó plüssmacit (Tamy szerzeménye), kinyitotta az ajtót és beült az anyósülésre.
Adrian gázt adott, és néhány percig szótlanul suhantak a sztrádán, tartva a 90-es sebességet. Végül, mikor már nem bírta tovább a hallgatást, a férfi megszólalt:
- Mi a neved?
- Kristine.
- Hol voltál ilyen későn ebben a ruhában? Vagy megtámadtak?
- Nem.... Csak egy.... Bulin – felelte Kristine elgondolkodva. Adrian töprengő pillantást vetett rá, aztán vállat vont és visszafordult az úthoz.
- Afféle halloween-buli volt? – fűzte tovább a szót.
- Igen, olyasmi.... De úgy volt, hogy egy barátom házában maradunk, de aztán Rick kitalálta, hogy menjünk ki az erdőbe, úgy sokkal izgalmasabb. De én nem akartam az erdőben mászkálni éjszaka, mert kiskorom óta félek tőle.... És inkább hazafelé indultam.
- Gyalog? – nézett rá kérdőn Adrian.
- Nem..... Azt hiszem hogy David elhozott kocsival.... De azóta valahogy eltűnt....
- Értem....- hagyta rá Adrian. Most már biztos volt benne, hogy Kristine nem volt teljesen tiszta. Talán feldobták a partit egy kis fűvel vagy itallal. Ezek a fiatalok már csak ilyenek.
- És mit akartatok pontosan csinálni az erdőben? – kérdezte, csak hogy megtörje a hirtelen beálló csöndet.
- Hát....Arra már nem emlékszem – felelte a lány.
- Értem. – Adrian úgy volt vele, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
A következő percek hallgatással teltek. A férfi bekapcsolta a rádiót. Épp a napi híreket olvasták. Adrian egyszerre felkapta a fejét, és figyelni kezdett arra, amit a tudósító mond:
- Holnap erős szelekre és heves hózáporra lehet számítani az ország északi és északnyugati részen. A meteorológusok azt ajánlják, hogy akik még nem tették meg, tegyék fel a téligumit autóikra....
- Már csak ez hiányzott – dühöngött Adrian -, még hamarabb el kell indulnom otthonról ha....
- Vigyázzon! – sikoltott fel Kristine, és Adrien később maga sem tudott rájönni, hogyan, de a lány rátaposott a fékre. A kocsi rövid időn belül másodszor állt meg csikorgó kerékkel.
Adrian csak ekkor eszmélt fel. Alig fél méterre előttük egy furgon állt az úttesten, ők pedig majdnem neki ütköztek. Mivel Adrian nem kötötte be magát, miután felvette Kristine-t, ezzel a sebességgel valószínűleg halálos kimenetelű lett volna számára az ütközés. Mikor ezt felfogta, hálásan fordult a lányhoz.
- Köszönöm hogy.... – kezdte el, de a torkára forrt a mondat. Kristne eltűnt. A szélvédőn egy karcolás sem volt, tehát nem repülhetett ki.
Adrian kiszállt a kocsiból. Biztos a lány is így tett, amíg ő lefagyva bámult a furgonra..... Itt kell lennie valahol....
- Jól van, mister? – hajolt ki az ablakon a furgon sofőrje. Épp szendvicset evett, és láthatóan cseppet sem zavarta, hogy a főút közepén áll, és még csak az elakadásjelzőt sem indította be, amikor nekiállt megenni vacsoráját.
- Nem látott egy nagyjából 17 éves, fehér ruhás lányt kiszállni a kocsimból? – tette fel az egyetlen kérdést Adrian, ami ebben a percben érdekelte.
- Miféle lányt? – nézett rá zavartan a sofőr.
- Nem érdekes – motyogta Adrian. Körbenézett. Kristine-nek se híre, se hamva.
Miután több mint fél óráig kutatott a lány után, Adrian hitetlenkedve beült kocsijába, és továbbhajtott. Nem hagyta nyugodni a dolog, ezért elhatározta, felkeresi a lány lakhelyét. Ők biztos tudják, mi lehetett Kristin-nel....
Lefordult a lány által említett mellékútra, és nemsokára egy kis tanyaházhoz ért.
Bár tudta, illetlenség az éjszaka közepén felverni a ház lakosait, mégis becsöngetett. Néhány perc múlva hálóköntöst viselő, idős hölgy nyitott ajtót.
- Elnézést a zavarásért, hölgyem.... A nevem Adrian Bargan, és nemrég felvettem a....Azt hiszem, az Önök unokája lehetett... Kristine-nek hívták, és azt mondta, itt lakott....
- Kristine? Kristine-t mondott? – az idős hölgy döbbenten nézett rá.
- Igen, hölgyem… - Adrian szörnyen érezte magát a rá szegeződő hitetlenkedő tekintettől, és úgy döntött, jobb, ha odébb áll. - Elnézést....Azt hiszem tévedtem, talán rosszul értettem a címet… Jobb, ha én most hazamegyek… Még egyszer elnézést a zavarásért!
A férfi már épp sarkon akart fordulni amikor az idős hölgy újra megtalálta a hangját:
- Nem, ő nem az unokám.... Kristine a lányom volt....És meghalt....Sok-sok évvel ezelőtt.... Autóbalesetben, a 47-es országúton.... A fiam, David szeme láttára.... És ha azt hiszi, az ízetlen tréfája vicces, akkor felvilágosítom, hogy nem az, fiatalember! – azzal az idős hölgy könnyes szemmel a férfi arcába csapta az ajtót és otthagyta Adriant a gondolataival.
Elsuhant egy KRESZ tábla mellet, amely figyelmeztetett 70 km/h-s sebességkorlátozásra. Ő 90-nel ment, de ez most nem érdekelte. Nem lehet olyan rossz napja, hogy még a rendőrök is lemeszelik....
Az útszakasz a késői órában teljesen kihalt volt. Ez általában nyomasztotta Adriant, de ma annyira dühös volt, hogy fel sem tűnt neki. Mit fog kapni azért, hogy megint elkésett? Tamy biztosan élve megfojtja.....
Miközben ezek a gondolatok kergették egymást a fejében, hirtelen félrekapta a kormányt és tövig nyomta a féket, éles csikorgásra kéztetve a kerekeket. Az úttest közepén fehér ruhás, emberi alak állt. Adrian kocsija a másik sávban állt meg, pont az alak mellett, így a férfi a jármű ablakán kinézve láthatta, hogy az illető fiatal, talán 17 éves lány volt, és ahogy rémülten nézett az autóra, Adrian rájött, a lány valószínűleg még jobban megijedt, mint ő.
A férfi kiszállt a kocsiból.
- Mit keresel itt az éjszaka közepén egyedül? – kérdezte.
- Én csak.... Hazafelé megyek – felelte félénken a lány. Adriannak csak most tűnt fel, hogy fehér ruháját sárfoltok tarkítják és egy-két szakadás is volt rajta. Látszott, hogy segítségre lenne szüksége.
- Hol laksz? – sóhajtott a férfi beletörődően. Becsületes ember volt, mindig is arra tanították, hogy segítsen másokon. Tamy pedig már úgysem lehet dühösebb, ha még 1 órával később érkezik....
- Nem messze innen.... Egy kis tanyán.... 15 mérföldre innentől északra kell lefordulni a földútról.
- Én is arra megyek. Szállj be, elviszlek – Adrian visszaült a kocsiba.
A lány egy kicsit tétovázott, láthatóan nem bízott a férfiban. De aztán, talán mert rájött, hogy ha gyalog kéne megtennie ezt a távolságot, az sokkal tovább tartana, vagy pedig mert meglátta a belső visszapillantó tükörről lógó, szivecskét tartó plüssmacit (Tamy szerzeménye), kinyitotta az ajtót és beült az anyósülésre.
Adrian gázt adott, és néhány percig szótlanul suhantak a sztrádán, tartva a 90-es sebességet. Végül, mikor már nem bírta tovább a hallgatást, a férfi megszólalt:
- Mi a neved?
- Kristine.
- Hol voltál ilyen későn ebben a ruhában? Vagy megtámadtak?
- Nem.... Csak egy.... Bulin – felelte Kristine elgondolkodva. Adrian töprengő pillantást vetett rá, aztán vállat vont és visszafordult az úthoz.
- Afféle halloween-buli volt? – fűzte tovább a szót.
- Igen, olyasmi.... De úgy volt, hogy egy barátom házában maradunk, de aztán Rick kitalálta, hogy menjünk ki az erdőbe, úgy sokkal izgalmasabb. De én nem akartam az erdőben mászkálni éjszaka, mert kiskorom óta félek tőle.... És inkább hazafelé indultam.
- Gyalog? – nézett rá kérdőn Adrian.
- Nem..... Azt hiszem hogy David elhozott kocsival.... De azóta valahogy eltűnt....
- Értem....- hagyta rá Adrian. Most már biztos volt benne, hogy Kristine nem volt teljesen tiszta. Talán feldobták a partit egy kis fűvel vagy itallal. Ezek a fiatalok már csak ilyenek.
- És mit akartatok pontosan csinálni az erdőben? – kérdezte, csak hogy megtörje a hirtelen beálló csöndet.
- Hát....Arra már nem emlékszem – felelte a lány.
- Értem. – Adrian úgy volt vele, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
A következő percek hallgatással teltek. A férfi bekapcsolta a rádiót. Épp a napi híreket olvasták. Adrian egyszerre felkapta a fejét, és figyelni kezdett arra, amit a tudósító mond:
- Holnap erős szelekre és heves hózáporra lehet számítani az ország északi és északnyugati részen. A meteorológusok azt ajánlják, hogy akik még nem tették meg, tegyék fel a téligumit autóikra....
- Már csak ez hiányzott – dühöngött Adrian -, még hamarabb el kell indulnom otthonról ha....
- Vigyázzon! – sikoltott fel Kristine, és Adrien később maga sem tudott rájönni, hogyan, de a lány rátaposott a fékre. A kocsi rövid időn belül másodszor állt meg csikorgó kerékkel.
Adrian csak ekkor eszmélt fel. Alig fél méterre előttük egy furgon állt az úttesten, ők pedig majdnem neki ütköztek. Mivel Adrian nem kötötte be magát, miután felvette Kristine-t, ezzel a sebességgel valószínűleg halálos kimenetelű lett volna számára az ütközés. Mikor ezt felfogta, hálásan fordult a lányhoz.
- Köszönöm hogy.... – kezdte el, de a torkára forrt a mondat. Kristne eltűnt. A szélvédőn egy karcolás sem volt, tehát nem repülhetett ki.
Adrian kiszállt a kocsiból. Biztos a lány is így tett, amíg ő lefagyva bámult a furgonra..... Itt kell lennie valahol....
- Jól van, mister? – hajolt ki az ablakon a furgon sofőrje. Épp szendvicset evett, és láthatóan cseppet sem zavarta, hogy a főút közepén áll, és még csak az elakadásjelzőt sem indította be, amikor nekiállt megenni vacsoráját.
- Nem látott egy nagyjából 17 éves, fehér ruhás lányt kiszállni a kocsimból? – tette fel az egyetlen kérdést Adrian, ami ebben a percben érdekelte.
- Miféle lányt? – nézett rá zavartan a sofőr.
- Nem érdekes – motyogta Adrian. Körbenézett. Kristine-nek se híre, se hamva.
Miután több mint fél óráig kutatott a lány után, Adrian hitetlenkedve beült kocsijába, és továbbhajtott. Nem hagyta nyugodni a dolog, ezért elhatározta, felkeresi a lány lakhelyét. Ők biztos tudják, mi lehetett Kristin-nel....
Lefordult a lány által említett mellékútra, és nemsokára egy kis tanyaházhoz ért.
Bár tudta, illetlenség az éjszaka közepén felverni a ház lakosait, mégis becsöngetett. Néhány perc múlva hálóköntöst viselő, idős hölgy nyitott ajtót.
- Elnézést a zavarásért, hölgyem.... A nevem Adrian Bargan, és nemrég felvettem a....Azt hiszem, az Önök unokája lehetett... Kristine-nek hívták, és azt mondta, itt lakott....
- Kristine? Kristine-t mondott? – az idős hölgy döbbenten nézett rá.
- Igen, hölgyem… - Adrian szörnyen érezte magát a rá szegeződő hitetlenkedő tekintettől, és úgy döntött, jobb, ha odébb áll. - Elnézést....Azt hiszem tévedtem, talán rosszul értettem a címet… Jobb, ha én most hazamegyek… Még egyszer elnézést a zavarásért!
A férfi már épp sarkon akart fordulni amikor az idős hölgy újra megtalálta a hangját:
- Nem, ő nem az unokám.... Kristine a lányom volt....És meghalt....Sok-sok évvel ezelőtt.... Autóbalesetben, a 47-es országúton.... A fiam, David szeme láttára.... És ha azt hiszi, az ízetlen tréfája vicces, akkor felvilágosítom, hogy nem az, fiatalember! – azzal az idős hölgy könnyes szemmel a férfi arcába csapta az ajtót és otthagyta Adriant a gondolataival.
Írta: Nova
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése